„Mindenkit megérintett valahogyan a dal" - Pongó Ottóval, a tyukodi Rocksuli alapítójával beszélgettünk
Egy távoli határmenti faluban, Tyukodon működtet Rocksulit, elsősorban rászoruló roma gyermekek számára. Maga is zenész, aki nemcsak a zene szeretetét adja a tanulóknak, hanem lehetőséget is arra, hogy kitörjenek és akár hivatásszerűen foglalkozzanak a zenével. Pongó Ottóval beszélgettünk a Rocksuli megalapításának körülményeiről, a nehézsorsú gyermekek esélyeiről, valamint az új dalukról, a Magyar vagyokról, amihez klip is készült.
Mesélj egy kicsit arról, milyen volt és milyen most az élet Tyukodon, illetve, hogy hogyan kapcsolódsz a zenéhez?
Tyukodon születtem. Itt is jártam iskolába és ide tértem vissza tanítani. Tyukod egy kis falu az ország keleti szélén, közel a román határhoz.
Zenei „előmenetelem” akkor kezdődött, amikor édesapám a nyíregyházi útjáról egy elektromos gitárral jött haza. Akkoriban az elektromos gitár léte is ritkaságszámba ment. Én akkor hatodik osztályos gyerek voltam. Az internet és zenetanár nélküli világban nagyon nehéz volt bármilyen hangszeren is megtanulni játszani. Szinte ugyanabban az időben a helyi Termelőszövetkezet elnöke a fiatalok megtartása és szórakoztatása miatt egy teljes zenekarra való felszerelést vásárolt. Ez a hatvanas évek végén valóságos csodának számított. Abban az időben Szabolcs-Szatmár megyében (akkor még ez volt a neve) igazából három zenekar működött: Nyíregyházán a Zenit, Mátészalkán az Apolló és Tyukodon a Triumph. A fiúk néha megengedték, hogy ott lehessek a zenekari próbákon. Ott szívtam először magamba a zenélés, a zenekarban zenélés semmihez sem hasonlítható élményét. Tőlük sok mindent ellestem.
Az általános iskola elvégzése után a Csengeri Ady Endre Gimnáziumba kerültem, ahol megalakítottam első zenekaromat. A rádióban hallott slágereket próbáltuk leutánozni, ami kisebb-nagyobb sikerrel meg is történt. Már akkor is az volt a fő gondolatom, hogy saját dalokat kell írni és azzal kell elvarázsolni a közönséget, ezért egyre több saját dalt is írtunk, amelyeknek sikere is volt, de később minden zenésztársam szétszéledt az országban. Első komolyabb sikert a Cromwell zenekarral értük el. 2000-ben Angyal címmel még egy CD-t is kiadtunk magánkiadásban. A mai napig rendszeresen írok dalokat ünnepi műsorokhoz. A legbüszkébb a jelenleg is működő zenekaromra, a NELSON-ra vagyok. A banda minden médiatámogatás nélkül több mint 20 éve működik. Többször eljutottunk Erdélybe és a Felvidékre is. Koncertjeinken főként saját dalokat adunk elő, amiket általában én írok, a zenéket és a szövegeket is.
Az utóbbi három évben a zenei életemben óriási változás történt. Egyik régi tanítványommal, zenésztársammal, Bélbász Sanyival megalakítottuk a RockSulit Tyukodon.
Mikor, minek hatására jött létre a Rocksulit? Mi a célja ennek a kezdeményezésnek?
A szomszédunkban megszűnt a Takarékszövetkezet. Sanyi barátom azt javasolta, hogy csináljunk ott egy RockSulit. Használt gitárok lesznek a falon, gyerekeket tanítunk zenélni, akikkel majd zenekart csinálunk… Először agyament ötletnek tűnt, de eltelt három év és minden, amit mondott, valóra vált. Zenei életem egyik legjobb döntése volt.
A környék tehetséges gyerekeit gyűjtöttük össze. Billentyű, dob, basszusgitár és gitároktatás zajlik nálunk, második osztálytól nyolcadik osztályig bezárólag. Három év alatt egy ötfős stabil zenekar alakult a legtehetségesebb gyerekekből. A zenekarral ebben az évben koncertturnéra indultunk. Az egyik dalunk Facebookos nézettsége öt hónap alatt meghaladta a KILENCVENEZRET és nézettsége napról napra nő. Büszkék vagyunk rá, hogy dalaink sikere által az ország sok pontjára eljutott a hírünk, de azt is mondhatnám, hogy a világ sok-sok pontjára jutott el, hiszen Európa, Amerika sőt, még Afrika több országában is hallgatják dalainkat. Ebben az évben több rendezvényre is meghívást kaptunk.
A lényeg: általános iskolás gyerekek igazi hangszerekkel élőben zenélnek!
Mennyire volt könnyű vagy nehéz tető alá hozni a Rocksulit? Hogyan viszonyult hozzá a közösség, a szülők és maguk a gyerekek?
Az volt a szerencsénk, hogy a szomszéd faluban működő KOLIBRI Művészeti Iskola már az induláskor felkarolta a kezdeményezésünket. Igazgató asszony megvásárolta a legalapvetőbb hangszereket, hogy be tudjunk indulni. A gyerekek nagy izgalommal és buzgalommal fogtak hozzá az akkordok és dalok megtanulásához. Már az első pillanatban kiderült, hogy néhány gyémántot is megtaláltunk, akikkel komolyabb dolgokba is belekezdhetünk. Így alakult meg a másfél év után a NEMO zenekar. A rendszeres próba életünk részévé lett. Nagy élvezettel tanítjuk őket. Minden próba egy zenei katarzis, egy zenei beteljesülés. A legtehetségesebb gyerekek több hangszeren is tanulnak zenélni.
A szülők már a kezdetektől mindenben segítik a munkánkat. Több gyereknek hangszereket is vásároltak, de legkülönlegesebb és legmeghatóbb dolog, amikor a NEMO zenekar koncertjére megyünk. A szülők segítenek a gyerekek és a hangszerek szállításban, vagy a beszerelésében. Az apukák és az anyukák is igazi „ródok” lettek.
A zene a nehéz sorsú gyerekek, fiatalok egyik kitörési pontja lehet – mit gondolsz, konkrétan mik kellenek ahhoz, hogy valaki ténylegesen kitörhessen a zene által?
Először is, már az egy nagy dolog, hogy a számítógép „varázsa” helyett inkább saját hangszereiken gyakorolnak, próbákra járnak és gyerekként megtapasztalhatják a zenekarban zenélés semmihez sem fogható érzését.
Másrészt pedig az általános iskola után tovább folytathatják a zenei tanulmányaikat. A szorgalmasabbak akár zenei pályára is léphetnek, komolyabb zenekarban is zenélhetnek. A sok gyakorlás és a kitartás ebben a műfajban csodákra képes.
Egy régóta fennálló, generációkon átívelő ellentétre épül az egyszerű, ezzel együtt roppant hatásos képi megoldásokkal és különleges zeneiséggel létrehozott Magyar vagyok című dalotok és klipetek. Avass be minket a készülés hogyanjaiba; miként jutottatok el az ötlettől a kész anyagig?
Pósa Lajos versére már több éve megírtam a dalt. Mindig is úgy gondoltam, hogy népi hangszerekkel kellene előadni és akkor megjelent a Cifra banda… Minden elgondolásomat megérezték és a szívüket „belezenélték” a dalba. Nagyon érzelmes és mégis valahogyan hazafias is lett a zenei alap, de kellett még valami, amitől nagyot kell, hogy durranjon…
Hogy kik énekeljék el, az én ötletem volt. A többi dolgot a szülők és a zseniális gondolkodású Mikes Norbi fotográfus találta ki. A képi megfogalmazás is egyedül az ő ötlete volt. A 93 ezres nézettség igazolja, hogy jól gondoltuk, amit gondoltunk. Nagyon komoly üzenetet fogalmaztunk meg. Remélem, méltók vagyunk Pósa Lajos emlékéhez.
Ahogy én látom, erős, de nem erőltetett, nem didaktikus érzékenyítő vonulata is van ennek a projektnek. Hogyan fogadta a közönség a dalt és a klipet, milyen visszajelzéseket kaptatok vele kapcsolatban?
Háromféle visszajelzésről beszélhetünk. Először a családról, a gyerekek családjáról és a közelebbi ismerősökről kell beszélni. A könnyek sokat mondanak. Mindenkit megérintett valahogyan a dal.
Második a koncertek közönsége. Általában ezzel a dallal zárjuk a fellépéseket. Nagyon sokat mond, amikor a dal közben néma csendben hallgatja a közönség az előadást. Ott is sok könnyet kapunk ajándékba.
Harmadik fogadtatás a YouTube 93 ezres nézettsége a klip alatt olvasható kommentek. Nincs olyan dolog, ami mindenkinek egyformán tetszik, de a nagytöbbséget nagyon megérintette a produkció.
Mivel készültök még idén és mik a terveitek a következő évekre?
Folyamatban van két új videóklip, mert van egy énekes srác, aki szintén fantasztikusan énekel és őt is szeretnénk megmutatni a világnak. Készül Ramóna új dala és egy duett, amit Zsombival fognak énekelni. Készülünk a hétvégi koncertre, az október 23-i bemutatóra, a Karácsonyi fellépésre, elkezdjük tanulni a nyári koncertek új dalait… Nagyjából ennyi.
Köszönöm, köszönjük szépen a figyelmet és a lehetőséget!
Kiemelt kép: NEMO zenekar