„A diverzitás maga a fejlődés lehetősége" - iamyankkal beszélgettünk
A jellegzetes hangzásvilágú művész és producer, iamyank zenéiben nehéz közös nevezőt találni, ha csak nem azt, hogy mindig van benne egy-egy váratlan fordulat. Az alkotó az elektronikától a klasszikusokon és a posztmetálon át a sötét filmes noise-ambientig hozza a „halott jövő" ütemeit, miközben külföldön is egyre több helyen lép fel, és a zenekaros felállás sem idegen tőle, sőt. Többek között zene és vizualitás kapcsolatáról, sokszínűségről, kritikai attitűdökről, mesterséges intelligenciáról és mentális egészségről beszélgettünk vele.
Emlékszel még arra, hogy melyik volt az első meghatározó koncertélményeid a közönség soraiban, majd előadóművészként? Mik azok a tapasztalatok, megélések, amiket ezekből magaddal vittél a későbbiekre nézve?
Az első emlékezetes koncertélményem egy Sub Bass Monster-koncert volt Fezenen. Akkoriban én semmilyen hangszeres zenét nem hallgattam, ők zenekarral jöttek, én pedig korán érkeztem, elkaptam a dobbeállást és sokkolt az ereje az akusztikus doboknak, azt hiszem, akkor kezdett el elmozdulni az érdeklődésem a hangszerek, főleg a dob irányába. Ami viszont alkotóként nagy hatással volt rám, az a 2006-os Radiohead a Szigeten. Abból az élményből azóta is táplálkozom. Leginkább abból a szempontból, hogy nincs konvenció a színpadon, bármit bárhogy szabad, ami a koncepciót támasztja, nincs tiltott hangszer, eszköz, megoldás, csak a vízió.
A live-ok során nagy hangsúlyt fektetsz a vizualitásra, és valahogy ez az egész alkotói attitűdödben megmutatkozik, mármint a képiség fontossága. Miért izgalmas számodra a zene és a vizuális művészet társítása?
Régóta próbálkozom sokféle vizuális megoldással. A márciusi Parkos koncertünk óta érzem azt, hogy megtaláltam valamit, ami velejéig szinkronban van az eddigi koncertanyaggal. Eva Mora-val forgattuk kivetített anyagot, akivel az iamyank Live Ensemble - Sarah Magyar Zene Háza bemutató óta dolgozunk együtt, ahol koreográfusként és táncosként is közreműködött. Az ő személye, jelenléte egyelőre számomra meghatározhatatlan okokból nagyon közel áll azokhoz a forrásokhoz, amikből a zenei anyagaim táplálkoznak.
Mintha folyamatosan az érdeklődésed középpontjában lenne a digitális és analóg elemek összjátéka, ahogy a technológia és egyáltalán a világunk múltja, jelene, jövője is. Úgy tűnik, a ma zenészeinek végtelen lehetőség áll rendelkezésükre a kreativitásuk kiélésére, ehhez képest/éppen ezért felmerül a kérdés, hogy te hogyan látod a mesterséges intelligencia szerepét a jövő zenéjében?
Bevallom, mostanra már unom az AI témakört, legalábbis ami a művészeteket érinti. A szórakoztató, abszurd tökéletlenségeit középpontba állító kísérleti kisfilmek tetszenek, mert újak és van egy sajátos kisugárzásuk, jót lehet mosolyogni azon, hogy milyen szánalmasan próbálkozik a rendszer minden pixelnek értelmet találni. Ha szórakoztatóipari tömegzenéket vagy stock zenéket gyártanék, valószínűleg meglennék feszülve, ott azért van egy valós veszély, de szerintem a művészetekben el fog férni egy új ízként, amit majd valaki nyelvének választ, mások pedig nem.
Szerinted fontos, hogy egy zenész kritikus legyen?
Szerintem a művészet legfontosabb társadalmi funkciója a kritika. Önmagunk és a minket körülvevők kritikája, gondolatok és főleg kérdések felvetése. A komfortot és kényelmet adó szórakoztatóipari termékek olyanok, mint az étrendben a cukor.
Volt olyan, hogy bármilyen negatív dolog ért amiatt, hogy merted vállalni a véleményed? Hogyan vélekedsz a zenész társadalmi szerepvállalási és kiállási „kötelezettségéről”?
Szemtől szemben soha nem ért semmilyen negatív dolog. Elképzelhető, hogy lehettek események, helyzetek, ahová nálam óvatosabb előadó került, de nincs ezzel semmi baj, maximálisan elégedett vagyok az eddigi utammal, lehetőségeimmel, és rendkívül hálás vagyok mindenkinek, aki engem színpadra mer állítani bárhol. Ahogy az előző kérdésnél kifejtettem, szerintem egy művésznek kritikusnak kell lennie. Ez az egyetlen tiszta, elfogulatlan szemszög: azzal tudjuk segíteni az előrejutást, hogy kellemetlen kérdéseket teszünk fel, de választ adni nem feladatunk, sőt. A kritizálás viszont nehéz műfaj, az nem elég már szerintem, hogy aki nem tetszik, azt elküldöm a picsába, de a semminél mondjuk még ez is jobb.
Bizonyos körökben ma Magyarországon szitokszó a diverzitás. Neked mit jelent ez fogalom, zenészként és magánemberként egyaránt?
Az aktuálpolitika olyan mint a rák, mindent megtámad és elrohaszt miközben, soksok elv, fogalom, eszme torzul vagy tűnik el az érdekek mentén. A diverzitás jelenleg az egyik a sok közül, amit az unalmas, egybites kommunikációs kandallóba dobnak a többi közé, hogy valami égjen. Nem értem, hogy egyáltalán hogy lehet vita az, ami, ha kinézel telefonodból, bármilyen millió évek óta működő rendszerbe, egyértelmű: a diverzitás természetes, szükséges. A diverzitás maga a fejlődés lehetősége, hiszen idézőjelbe teszi az egyetlen „igaz” narratívát és azt mondja, hogy különböző szempontok párhuzamosan érvényesek lehetnek és így kedvezőbb kimenetelre jut egy folyamat, rendszer, közösség. Ha valakiben ennél a sornál ellenszenv, düh, vagy félelem jelent meg, az számomra a fájóan egyértelmű jele annak, hogy hova jutottunk: konyhakész narratívákkal telepumpált tudatok impulzívan reagálnak mesterséges triggerekre. Ez ellen kell küzdenünk, visszaszerezni az egymás közti kommunikáció lehetőségét, amit elraboltak tőlünk.
A zenéid gyakran foglalkoznak a belső világunkkal, érzelmi és lelki állapotainkkal, gondoljunk csak az emlékekkel, emlékezéssel kapcsolatos zenei gondolatfolyamokra. Hogyan látod a zene szerepét a mentális egészség megőrzésében, és te magad milyen módon dolgozol a belső folyamataid megértésén, feldolgozásán?
Megkockáztatom, hogy bármit is hoz létre az ember, egy halom kérdésre kell választ adnia magában, amikor úgy dönt, hogy ez az akkord legyen és ne a másik. Ily’ módon, ha valaki nem mélyül el a művészetekben és teszem azt kizárólag popszámokat énekelget otthon magának, az is csodálatos lehetőség olyan feszültségek feldolgozására, amit más módon nem tud kicsatornázni. Szóval hajrá, mindenki fessen, gyurmázzon, firkáljon, vagy adott esetben vegy részt akár művészetterápiás vagy más hasonló programban, vannak már nagyon jók. Jelenleg én még mindig abban a fázisban vagyok, hogy elfáradtam az önanalizálásban és gyakran van, hogy nem akarok már megérteni dolgokat. Ha valami olyan jön fel, amiben nem érzem jól magam, akkor elsősorban kipihenni próbálom és később, amikor alkotás idő van, visszamlékezni, hogy mi volt, hogy volt.
A Forbes-ban olvastam, hogy immár fulltime-ban zenével foglalkozol, illetve oktatsz is. Szerinted mi kell ahhoz ma Magyarországon, hogy valaki megéljen a zenélésből?
Én csak a saját eddigi történetemből tudok egy-két tanulságot mondani, ami semmiképp sem általános igazságként kezelendő. Az egyik dolog, ami segített, az áldozat. Sosem éreztem fontosnak az életemben az utazást, a családot, a stabil egzisztenciát, ezeken a síkokon mindig nagy áldozatokra van szükség, mivel nekem nem volt nehéz meghozni ezeket az áldozatokat, könnyebben gördültem. A környezet és szerencse is segítettek: ha százalékolni kellene, a pályámon nagyjából 60% a szerencse faktor. Vannak ennél jobb helyek is a Földön művészeknek, de be kell látnunk, sokkal több az ennél sokkal rosszabb hely/idő, ahova születni lehet. Azt pedig szintén nem tudom saját teljesítménynek könyvelni, hogy rendszeresen jelennek meg a környezetemben olyan emberek, akik a saját életükből áldoznak, amit tudnak annak érdekében, hogy megvalósuljon egy iamyank projekt. Mostmár felírtam, legközelebb megkérdem, hogy ezt miért teszik. Kevésbé filozofikusan pedig: diverz skillset, annyi láb növesztés, amennyit csak lehet. Rendszertelen, kevés, kis bevételekkel kell sakkozni, de ha sokféle feladatra vagy használható, több az esélyed, hogy valahogy kijön a matek a végén.
Kik azok, akik meghatározóak voltak számodra a korábbi együttműködők közül, és egyáltalán hogyan dől el, hogy kivel dolgozol? Van erre bármilyen formula vagy séma, vagy ez általában inkább random alakul?
Nagyon fájó lenne bárkit kihagyni, minden közreműködőnek jelentősége volt ott és akkor, de ha egyet kellene kiemelnem, Eva Mora-t mondanám, aki habár a mozgásművészet nyelvét beszéli, valahogy közelebb vitt engem saját magamhoz a közös munkáink során. A közreműködőket mindig impulzívan, ösztönből, megérzésből választom munka közben.
Ez az év elég pörgősre sikerült a fellépéseket tekintve, hiszen láthattunk/hallhattunk a Budapest Parkban, a Szigeten és a Fekete Zajon is. Gondolom, mindegyik más atmoszférájú és más miatt fontos koncert neked. Mesélj ezekről kicsit, mi mindent adott neked az idei koncertszezon?
Stabilizálta a zenekart és a csapatot, úgy éreztem, hogy mind a három helyszínen helytálltunk, mindegyik helyszínen más volt a kihívás, de az előadás lendületét, varázsát úgy érzem, nem tudta megtörni semmi. Érzem, hogy van valamink, ami tiszta, jó és erős. Ezt érzi a közönség is minden körülmények között. Ezt szeretném megőrizni a jövőben is, ezért válogatjuk meg erősen, hol és mennyit játszunk. Én elégedett vagyok. Többször voltunk komforton kívül, mint belül, tanultunk, fejlődünk, transzendálódtunk, ahogy szeretem.
Fejben a következő évben vagyok már, így bevallom, kicsit örülök, hogy télen már csak egy All Machines Will Fail (szeptember 28., Turbina) és egy iamyank (december 6. szintén Turbina) koncert lesz. A jövő évben lépünk egy nagyot előre, amiről jelenleg még sajnos semmit nem mondhatok, de azt megígérhetem, hogy ahogy eddig, ezután sem fogom ismételni önmagam.
Egyelőre még csak Bandcampen jelent meg az Over and Out című lemez. Elárulnál pár részletet arról, hogy hogyan illeszkedik az életművedbe és mik a terveid vele kapcsolatban, illetve egyéb zenei projekteket illetően, a következő időszakra nézve?
Az Over and Out egy kis kitekintés a RAVESET munkacímen futó oldalágra, három bulin tesztelem idén a közönségen a táncolhatóbb dalaimat. Egyelőre nem látom a helyét a jövőbeli kiemelt iamyank megjelenések között, szóval valószínűleg popup-szerűen fog felbukkanni szellősebb időszakokban, mint ahogy a tavaszra és őszre mára már hagyományossá vált szóló zongora impró koncertek is.
IAMYANK WEB | FACEBOOK | INSTAGRAM | YOUTUBE | SPOTIFY
Szerző: Zahorján Ivett, kiemelt kép: Sinco