„Mindig lesznek, akik érthetetlen művészkedésnek tartják a szövegeinket, de nem is nekik akarunk szólni" - kisbetűs ünnepnapok | Hangfoglaló #12
Robog tovább Hangfoglalók című interjúsorozatunk: ezúttal a Velek Domonkos (ének, billentyű), Gollob Márton (ének, gitár), Torda Barnabás (ének, basszusgitár) alkotta kisbetűs ünnepnapok zenekart kérdeztük az indulásról, a közös alkotói folyamatról, inspirációkról és arról is, hogy szerintük mi a helye és szerepe ma az undergroundnak Magyarországon.
Hogyan emlékeztek vissza a 2018-as kezdetekre? Mikor éreztétek először, hogy oké, tök jó együtt zenélni, és most már lehetne ennek egy zenekari keretet adni? Volt ilyen momentum, vagy organikusan alakult az egész?
Velek Domokos: Én akkor kezdtem el komolyan venni a zenélést, amikor elhatároztam 2018 elején, 14 évesen, hogy szeretnék dalokat írni, és azokat eljátszani egy zenekarral, aminek tagjai lehetőleg a barátaim is mellette. Utóbbi szempont annyira fontos volt, hogy az se érdekelt, hogy akiket megpróbáltam magam mellé szervezni, azok nem tudnak zenélni, vagy épp nem akarnak, nincs kedvük. A zenekar eleinte - így utólag már látom - egy megszállott menekülés volt számomra a mindennapok nehézségei elől, ebben találtam meg azt a komfortot, amit más nem tudott megadni. Egy fölöttem álló magasztos célnak éreztem, hogy sikerüljön érvényesülni, és ez a tudatosság vezetett ki a nehezebb időszakokból is. Szóval nem mondanám, hogy túl organikus lett volna kezdetben, sőt, sokat veszekedtünk a többiekkel. Én nagyon szerettem volna, hogy nekik is fontos legyen ez az egész, de közben mégiscsak kamaszok voltunk. Ennek ellenére már akkor is tudtam, hogy sok van bennünk, amikor még elég kutyaütő volt a megszólalásunk. Egyszerűen éreztem, hogy ez nemcsak egy emberi, hanem egy fontos zenei találkozás is hármunknak Marcival és Barnussal, akikkel amúgy osztálytársak voltunk. A nehézségek ellenére mégis kitartottunk egymás mellett, megtanultunk közösen alkotni, elfogadni egymás határait, bár ez egy folyamatosan alakuló dinamika. Mostanra mind kinyíltunk zenészként, alkotóként, és egyenlő felekként csináljuk a zenekart. Ezzel együtt elég sok olyan momentum volt, amit már közösen éltünk meg, és nagy löketet adott, ami miatt úgy érezhettük, hogy nem csak vágyálom az, hogy zenei karrierünk legyen.
Akkor mondhatni, együtt nőttetek fel és most együtt is dolgoztok zenészként. Hogyan működtök csapatként a csapaton belül, vannak „tipikus szerepek”? Továbbá, szerintetek az alkotói kémiához feltétlen szükséges az, hogy a tagok a zenekaron kívül is jóban legyenek egymással?
V. D.: Talán nem szükséges minden esetben, de ahhoz az őszinte, és ha kell konfrontatív kommunikációhoz, ami az alkotói folyamatunk közös szakaszát jellemzi - részben a zenei gondolkodásunk és lehet, hogy a habitusunk miatt is - jobb, ha barátok is vagyunk közben. Illetve persze az egész ebből indult: fontos, hogy bizalommal támaszkodhassunk egymásra. Vannak emberi szerepek, aminek a lélektanát mint „belsős” talán kissé torzítva tudnám csak átadni. A száraz tények szintjén viszont az én dalaim mellett már sok olyannal is foglalkozunk, amit Marci (Gollob Márton – ének, gitár) hoz, de a legutóbbi lemezünkön volt olyan is, hogy Barnus (Torda Barnabás – ének, basszusgitár) ötletéből lett dal. A szövegek túlnyomó részét én írom, engem érdekelnek legjobban a menedzsmenti, üzleti és kommunikációs dolgok is, így ezekkel sokat foglalkozom. Marci a hangtechnikai és produceri oldalon erős, Barnus pedig egy józan, megbízható mankó mindehhez.
A zenétekben egyszerre jelennek meg a beatkorszakos, a jazzes és a latinos elemek. Mi az, ami ezekben a stílusokban, érákban a legnagyobb erővel hat/hatott rátok?
V. D.: Nekem a fő inspirációim a The Beatles és a tagok szólólemezei, Cseh Tamás, Tim Buckley, a My Morning Jacket, Beton.Hofi, a régi Qualitons, a Yes, a Zaekar, Neil Young, a Kaláka, Kollár-Klemencz László, az Emil.Rulez és újabban Bob Marley. A latin jazzt pedig előadóktól függetlenül szeretem nagyon, de Fela Kutit és Gilberto Gilt különösen.
Az első nagylemezetek, az Édenpark 2023-ban jelent meg. Meséljetek kicsit arról, hogy hogyan született meg ez az anyag és ti mit szerettek benne leginkább?
V. D.: Bár akkor már majdnem 10 dalunk megjelent korábban, amikor kiadtuk az Édenparkot, számomra mégis az első, igazán zsenge, 15-16 éves kori dalszerzői időszakom lenyomatának is tekinthető. Az Álmodom, a Körhinta, a Surranó, a Miért ne, a Kardok tízes és az Édenpark első ötlete már évek óta a fiókban pihent, mikor a nagylemez miatt elővettük őket. Összehasonlításképpen a második lemezünkre felkerült dalok közül legfeljebb a Csupán az, ami egy fiatal tinédzserkori ötletem továbbgondolása. Így nem is csoda, hogy az Édenparkon fél kézzel még a gyerekszoba kilincsét fogjuk. Mondhatni „ballagó-lemez”, és valahogy minden hibájával együtt szerintem pont olyan, amilyennek lennie kell, az akkori életünk és zenekari felállásunk hű lenyomata. Persze, csomó vadhajtás van rajta, amitől ma már távol érezzük magunkat.
A dalaitok szövegeiben egyszerre van jelen a nosztalgia, a hétköznapiság és a költőiség. Mi inspirál benneteket a szövegírás során, és ki az, aki elsősorban felelős a szövegekért?
V. D.: Elsősorban én, bár Marci is írt már néhány szöveget, például a Sárgát látszét vagy a Hová tűnt?-ét, a Fej és A tó körül pedig közösnek mondható. Mivel a szöveg esetemben majdnem mindig a zene után jön, erősen merítkezik a zenéből, nagyjából próbálom kitalálni, hogy miről akar szólni egy-egy megoldás, dallam, vonulat, vagy épp mi az az érzés, amit kelt bennem. Van, hogy muszájnak érzem, hogy kontrasztot állítsak rá. Baromi kritikus vagyok a szövegekkel, a sajátokkal is, de azért könnyen győzöm meg magam irracionális módon is. Szeretem, ha lehet egy szövegben újabbnál újabb réteget felfejtenie a hallgatónak, és nem megcsócsálva, készen, csomagolva kapja. Minden megfejtés helyes és egyik sem. Emiatt mindig lesznek, akik érthetetlen művészkedésnek tartják a szövegeinket, de nem is nekik akarunk szólni - eleve már a zene se működik a legtöbbeknek első hallgatásra. De nem is kell, ez nem erről szól. Egyébként egy jó játék a szövegírás, annál tényleg nincs jobb érzés, mint mikor csak jönnek a szavak, és tudod, hogy jó. Nem azért, mert másoknak tetszeni fog (eleve, honnan tudjam, hogy mi fog tetszeni másoknak, hiszen már eleve egy objektíve jónak tűnő poén se ül mindig), hanem mert - lehet gáz, de így van - én magam is meghatódok közben. Talán mert eljutottam egy olyan állításig, ami sokat jelent számomra, és a dalszerzés vezetett rá.
kisbetűs ünnepnapok
-
Fotó: Kriza Márton
Mit láttok, mi a helyzet most az undergrounddal Magyarországon? Mi minden hat, hatott rá az elmúlt években? Ti mi mindent kaptok, kaptatok tőle?
Már az is egy hosszú beszélgetést érdemelne, hogy a social media és a streaming óta létezik-e még egyáltalán olyan, hogy underground. De átlépve ezt a problémát: az a közeg, aminek mi is részei vagyunk, nevezzék bárhogy, sok éven át szenvedett abban, hogy nem volt egy markáns szervezőerő benne, ami egy valódi szcénává, színtérré alakította volna. Egyszerűen csak fiatalok játszottak hangszereken, és mert volt benne valami apró elem, ami miatt lehetett egy ismert magyar zenekarhoz hasonlítani őket, ezért valahogy egy platformra helyeződtek. Sok zenész barátommal és más zeneipari arccal éppen azon dolgozunk, hogy a mi generációnk alternatív zenéjének teremtsünk hátteret. 2026 júniusában egy fesztivált is szervezünk emiatt BerekFeszt néven.
A nevetek kisbetűs ünnepnapok – jól érzem, hogy ezzel az élet apró örömeit, élményeit is szerettétek volna hangsúlyozni? Miért fontosak a kisbetűs ünnepnapok az életben?
Mint ahogy a legtöbb zenekar nevét illetően, esetünkben sincs valódi nagy megfejtés mögötte. Persze van egy „aurája”, amit hordoz, ami számomra a különutasságot, a ránk jellemző furcsaságot, művészi autonómiát jelenti. Eredetileg amúgy a kisbetűsbe az alázatot, az ünnepnapokba pedig az elhivatottságot magyaráztam bele, amikor 14 évesen rá kellett vennem a többieket, főleg az ilyen téren akkor valamiért nagyon kritikus Marcit, hogy legyen egy nevünk.
Hogyan tudjátok hasznosítani mindazt, amit a Hangfoglaló Programtól kaptatok? Milyen irányba haladtok most, miket láthatunk, hallhatunk tőletek legközelebb?
Főleg a sok koncertlehetőség az, amivel egy nagy lehetőség került a kezünkbe: ha ezeken jól teljesítünk, akkor megalapozhatjuk a jövőnket. Persze a lemezfelvételi és kliptámogatás is egy jó nagy adag súlyt vesz le a vállunkról, egy éven át gyakorlatilag nem piaci alapon, hanem pusztán passionből tudjuk csinálni a zenekart. Ez a bizalom sokat jelent számunkra.
FACEBOOK | INSTA | SPOTIFY | YOUTUBE
Kiemelt kép: Kriza Márton
Hasonló cikkek
