#BackstageSztorik 1. rész – Interjú Balog László session zenésszel
Útjára indul #BackstageSztorik elnevezésű interjúsorozatunk, amelyben a szakma ma élő leghitelesebb, legrelevánsabb háttérembereit szólaltatjuk meg. Zenészek, menedzserek, technikusok, turnémenedzserek, rádiósok, zenetévés szerkesztők, producerek, kurátorok, dalszövegírók történeteit ismerhetitek meg. Első alanyunk nemcsak keresett session zenész, dobtanár, aki hangszereléssel és zenei rendezéssel is foglalkozik, amellett, hogy férj és családapa, de szuper jó fej is. Balog Laci nem rejtette véka alá véleményét a social médiáról, felfedte szettjét is nektek, és elárulta, hogy kikre néz fel.
Amellett, hogy édesapád dobolt és már gyerekkorodban közeli képet kaptál erről a hangszerről, mik inspiráltak még abban, hogy elindulj a zenei karrier felé vezető úton és dobossá válj?
Igen, édesapám dobolt, ő volt az egyik fő inspiráció abban, hogy elkezdtem zenélni. A másik inspiráló személy pedig Orliczki György volt, akit az általános iskola óta ismerek Szerencsről. Tőle tanultam, és a mai napig nagyon közel áll hozzám. Sok mindenre emlékszem a beszélgetéseinkből, hálával tartozom neki.
Igen sokoldalú zenész vagy, többféle műfajban is megszólaltattad már a hangszered session dobosként; játszol popzenét, jazzt, világzenét, népzenét. Melyik és miért áll hozzád a legközelebb és miért?
Sokféle stílusban játszom és sokféle stílusú előadóval dolgozom, de egyet nem tudnék kiemelni – ezért is játszom ennyi félét. Szeretem mindegyiket, azzal együtt, hogy nagy kihívást rejt az összes. Talán, amik az életemet most jobban meghatározzák zeneileg, az a könnyűzene felé hajló műfajok, a picit rockosabb, poposabb zenék. Az utóbbi pár évben jazzt leginkább csak a Szőke Nikoletta Quartetben játszottam. Amióta Babos Gyuszi bácsi nincs velünk, inkább a mai popzene, rockzene felé hajlok.
Köztudott, hogy sokat dolgoztál Babos Gyulával. Hogyan indult a ti kapcsolatotok és mik azok a fontos emberi és szakmabeli esszenciák, amiket ő adott át neked és amelyek meghatározóak voltak számodra?
Gyuszi bácsiról nagyon sok mindent tudnék mesélni – annyira sokat, hogy az megérne egy külön interjút is, de még lehet, az is kevés lenne hozzá… Az első találkozásom vele a Kőbányai Zenei Stúdióban volt.
Amikor felkerültem a zenesuliba, 17 éves voltam. Gyuszi bácsi már az első héten odajött hozzám azzal, hogy a Padödö dobost keres. Több barátommal együtt berakott minket a Padödöbe, ez volt az első session munkám. A Padödö után ő volt a második ember, aki úgymond „meghívott” engem ebbe a szakmába, és azóta, egészen halála napjáig zenéltem vele.
Rengeteget tanultam tőle zeneileg, emberileg. Ő folyamatosan tanított. Még akkor is, amikor nem vettem észre. A buszban, a koncertek előtt, a koncerteken, a koncertek után… Tudatosan figyelt rám, mindenre, amit csinálok. Mindenről kikértem a véleményét és ő mindenben segített nekem. Nagyon sok mindent köszönhetek neki.
Van olyan dolog, amit a játékod kapcsán kiemelnél, amit sajátosnak, egyedülállónak tartasz?
Nem tudok és nem is szeretnék kiemelni semmit. Próbálom – sok-sok beletett munkával – úgy megközelíteni a hangszeremet, hogy a játékom ne hasonlítson máséra. Úgy, hogy ha valaki meghall engem messziről, tudja, hogy én dobolok. Igyekszem mindig a zene felől megközelíteni a hangszert, vagyis arra törekszem, hogy a zenét szolgáljam ki, és ne önfejűen, öncélúan doboljak bele a nagy semmibe. Mindig a zenét próbálom előtérbe helyezni.
Apropó egyedülálló dolgok – vannak saját szerzeményeid? Kérlek, mesélj egy kicsit róluk és arról, hogy hogyan indul el a dalkészítés! Mi készül előbb a zene, vagy a dalszöveg? Mi van meg előbb?
Igen, vannak saját dalötletek! Még nem nagyon láttak napvilágot, de tervben van, hogy publikálom őket. Most a dalszerzés mellett több időt, energiát szánok a hangszerelésre.
Azt, hogy hogyan indul el a dalkészítés, nagyon nehéz megfogalmazni, vagyis nincs hozzá általános, bevált recept: van, amikor egy dallam jut eszembe (akár a kocsiban, dugóban ülve), van, amikor egy melódia, máskor egy akkordmenet vagy ritmus. Egyszer csak beugrik valami, amit megpróbálunk tárolni a fejünkben, illetve szerencsére a technika ma már sokat segít az ötletek rögzítésében. Telefonra feltapsoljuk, feldoboljuk a térdünkön, felzongorázzuk vagy felénekeljük. Rengeteg ilyen hangjegyzet van a telefonomban.
Több zenész vallja, hogy a digitalizációnak vannak jó és kevésbé jó hozadékai. Te mit gondolsz a zene digitalizációjáról, a streaming platformok és social média felületek befolyásáról, vagy a virtuális zenekészítő eszközök térnyeréséről?
Ez egy nehéz kérdés; igen, vannak pozitív és negatív hozadékai. Én személy szerint a streaminget nagyon bírom, YouTube és Spotify függő vagyok. Imádom, hogy az interneten keresztül folyamatosan hallgathatok zenét. Nincs olyan nap, sőt, nincs olyan óra, hogy ne fedeznék fel egy új dalt, és ez annak köszönhető, hogy digitális világot élünk.
A social média a láthatóság, a reklám, a szponzorok miatt is fontos, de bevallom, én nem vagyok egy social-függő, sőt, valójában többet kellene vele foglalkoznom. De attól függetlenül, hogy nem lógok éjjel-nappal a social médián, mások elmondása alapján jó érzékem van hozzá, átlátom a működését, szóval tényleg több figyelmet kellene rá fordítanom. Azt látom, hogy ezek a felületek vették át az uralmat.
Az az észrevételem, hogy YouTube-on, Instagramon, Facebookon stb. mindenki nagyon jól bánik a hangszerével, legyen az dob, gitár, basszusgitár, viszont, hogy ha arra kerül a sor, hogy valamit el kell játszani kevés próbával, vagy valamit nagyon gyorsan meg kell csinálni jóra, akkor sokan belebuknak. Azt látom még, hogy azok, akik a social médiának zenélnek, gyakran jobban tudnak videót vágni, mint zenélni. Az, amit feltöltenek ugyanis, az esetek 80-90%-ában nem a valóságot mutatja.
A mai világban, a különböző fejlett számítógépes programokkal úgy meg lehet szerkeszteni, editálni egy hanganyagot, hogy senki sem mondja meg azután, hogy valóban annyira jó, valóban annyira pontos a zenész, amennyire hallatszik a videójában.
Másfelől, a social médiának, ahogy említettem, vannak jó oldalai is. Például nemrég megismertem egy Indiában élő dobos srácot a Facebookon, aki nagyon nagy hatással van rám, nagyon ügyes, neki pedig az itteni, európai stílus tetszik. A social média segít új kapcsolatokat kötni, de személytelen is – akik ismerősök például az Instán, van, hogy nem köszönnek a másiknak az utcán... Bonyolult ez az egész, a social média szerintem kettős dolog.
A Kőbányai Zenei Stúdióban tanítasz. Szerinted amellett, hogy átadod a tudásod, milyen felelősséged van még a fiatalok terelgetésében? Mi az, ami „könnyű”, testhezálló neked ebben a feladatkörben és mi az, ami nehézséget jelent?
Nehézséget nekem semmilyen szinten nem jelent, szeretek tanítani, szeretem a gyerekeket. Inspirálnak is, sokat tanulok tőlük. Próbálunk nagyon sokat beszélgetni a gyerekekkel. Szerencsére nekem jó a kapcsolatom a tanítványaimmal, hallgatnak rám.
A tanítás terén próbálom azt a vonalat vinni, amit anno én kaptam, amikor még Babos Gyuszi bácsi, Jávori Vilmos vagy a Póka Egon tanítottak. Rengeteget beszélgettünk velük életről és zenéről – ezek a beszélgetések sokszor sokkal többet jelentettek, mint az, hogy leültünk a dobokhoz vagy a zongorához.
Tinédzser korú gyerekeket tanítok, és afelé szeretném terelgetni őket, hogy a rock and roll ne az alkoholról és a drogokról szóljon, figyeljenek magukra és egymásra. Szórakozzanak, érezzék jól magukat, de mindig legyenek észnél – akár vidékiként a budapesti éjszakában, akár turnézás közben. Próbálok mindig magunkkal példálózni, hogy ugyan mi is szórakoztunk, de ha reggel 8-kor zenekari gyakorlatunk volt, már fél 8-kor ott voltunk az iskolában.
Nekem a tanítás azt jelenti, hogy tanár, barát és pótszülő egyaránt vagyok.
Mi minden található a kisszínpados és nagyszínpados szettedben? Kérlek, pár szóban mutasd be az általad használt bőröket, ütőket, tamokat stb.
A nagyszettem az egy DW Performance hangszer, amit 8, 10, 12, 14, 16-os tamokkal használok általában. Van egy 22x18-as lábdobom, egy 14x5,5-es és egy 14x6-os pergőm, amit általában bal oldalon használok a lábcin mellett – utóbbi egy ilyen leengedett, amolyan effekt pergő. Ez a szett sokszor szét van szedve, nem hordok mindig mindent, de ez a nagykoncertes beállt setup. A nagykoncerteken szoktam használni még cintányérokat – általában egy kísérő cintányért, egy lábcint és három beütő cintányért.
Emellett van egy kicsi, „szaladgálós” dobom is, ami egy PDP New Yorker kit. Ennek van egy 18-as lábdobja, amihez 14-es pergőt használok, 10-es felső tamot és 13-as oldal tamot. Kísérő cintányér, lábcin és két beütő cintányér is van hozzá.
Otthonra szeretnék majd vásárolni egy elektromos dobot gyakorlásra, és egy másik kisebb, „szaladgálós” szettet, vagy ahogy mi hívjuk, „rohamcuccot” még.
Vannak aktuálisan futó, egyéb zenei projektjeid? Mi az, ami a doboláson kívül érdekel mostanában szakmailag?
A család, a dobolás, a tanítás mellett időm nagy részét különböző TV műsorok zenei gyártása tölti ki. A TV2-nél a Sztárban sztárt csináljuk, továbbá Heincz Gábor Biga barátommal a Dancing with the stars-ban zenei rendezőként tevékenykedünk. Nagy kihívás, de nagyon élvezzük és nagy megtiszteltetés ez nekünk.
Továbbá, ahogy már említettem, sokat foglalkozom hangszereléssel – több előadóval dolgozom jelenleg, sok megkeresés érkezik. Szerencsésnek mondhatom magam, mert számomra a dobolás és a hangszerelés nemcsak munka, de a hobbim, a szenvedélyem is.
Kik azok a zenészek, zenei szakemberek, akikre felnézel itthon és miért?
Sajnos azok, akiket én bálványként tiszteltem, már nincsenek köztünk. Például a már említett Babos Gyuszi bácsi, Jávori Vilmos, Póka Egon vagy Halász János. Sok kiváló előadó vesz körül, akiket barátaimnak mondhatok, sokat tanulunk egymástól munka közben, felnézünk egymásra, de a nagy öregek azok, akiket kiemelnék.
Végezetül, kivel készüljön a KoncertBooking következő #BackstageSztori interjúja?
Az én egyik legjobb barátomat, kollégámat mondanám, Bagoly Sándort, aki mint road, szervező, sofőr, mindenes évek óta dolgozik velem és egy nagyon nagy formának tartom. Kíváncsian várom a vele készített interjút!
Szerző: Zahorján Ivett