A cyberbullying és a kommentkultúra válsága a Dzsúdló-koncerten történtek tükrében
Egy koncertnek a felszabadult, örömteli pillanatokról kellene szólnia. Arról a néhány percről, amikor egy rajongó közelebb kerül ahhoz az előadóhoz, akinek a dalai végigkísérték az elmúlt pár évét. Egy közelmúltban történt eset azonban ismét emlékeztetett arra, hogy a közösségi média korában egy felemelő pillanat percek alatt országos megszégyenítés tárgyává válhat.
A legutóbbi Dzsúdló-koncerten egy 15–16 éves lány, aki a közönség első soraiban állt, megkapta a mikrofont, és együtt énekelhetett az előadóval.
Az ilyen gesztusok régóta részei a koncertélménynek, egyszerre személyesek, meghatóak és erősítik a közösséget. Az erről szóló videó azonban felkerült a közösségi médiára, ahol rövid időn belül a lány külseje került a figyelem középpontjába, ahogy azt Rácz Dávid újságíró is kihangsúlyozta posztjában. Gúnyos megjegyzések, megalázó mémek és szexuális utalások lepték el a kommentszekciót – egy kiskorúról. És ami a helyzetet tovább súlyosbítja, nem csupán néhány elszigetelt hozzászólásról volt szó, több száz ember reagált egyetértően az online bullyingre.
Mindez három súlyos kérdést vet fel egyszerre: milyen felelőssége van az előadóknak ebben, mégis mi a franc történt az online kommentelés etikájával, és hogyan védjük meg a gyerekeket egy olyan digitális térben, ahol a tömegpszichológia pillanatok alatt pusztító erejűvé válhat? Az alábbiakban ezekről gondolkodunk, de nem minden kérdésre tudunk egyértelmű válaszokat adni...
A koncert ugyan véget ér, de az internet nem felejt
A digitális nyilvánosság egyik legjellemzőbb - és legijesztőbb - sajátossága, hogy egy néhány másodperces videó könnyen önálló életre kelhet és csakhamar virálissá válhat. Az eredeti kontextus eltűnik, a szereplők pedig a tartalomfolyam személytelen részeivé válnak. Sokan nem azt látják, hogy egy kamaszlány éppen élete egyik legemlékezetesebb pillanatát éli át, hanem csupán egy újabb rövid képsort néznek, amire lehet reagálni és amin lehet állat módjára fröcsögni.
Ezt a jelenséget a pszichológia online gátlástalansági hatásnak (online disinhibition effect) nevezi. John Suler már 2004-ben leírta, hogy az anonimitás, a fizikai távolság és az azonnali következmények hiánya miatt az emberek az interneten olyan dolgokat mondanak ki, amiket személyesen valószínűleg soha nem tennének.
És igen, nyilvánvalóan kevesen állnának oda a kommentelők közül egy fiatal lány elé a koncert után, hogy így vagy úgy nézel ki, vagy ezt meg azt csinálnék veled. A kommentmezőben azonban sokan ezt különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül megteszik.
A lájk már nem passzív gesztus
A közösségi média kapcsán hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak az az abuzív, aki megírja a bántó kommentet. Pedig legalább ennyire fontos azok szerepe is, akik like-olják vagy nevető emojival reagálnak egy ilyen hozzászólásra.
Esetükben a bystander effectről, vagyis szemlélőhatásról van szó. Minél többen vannak jelen egy helyzetben, annál kisebb az esélye annak, hogy valaki közbelép. Az online tér ezt tovább erősíti: ha már több száz ember nevet egy kommenten vagy like-olja azt, könnyű azt érezni, hogy ez elfogadható viselkedés. Főleg, hogy a Meta is díjazza a hozzászólást, amire a legtöbben reagálnak.
Érdemes lenne tudatosítani, hogy minden egyes reakció egy-egy társas megerősítés. Azt üzeni a szerzőnek, hogy igen, köszi szépen, dobok egy pacsit, mert ezt érdemes volt leírnod. A célpont felé pedig azt sugallja, hogy többen egyetértenek azzal, amit a bántalmazó kommentel és sokan nevetnek rajtad.
Az online bántalmazás a kommentszekcióban is megjelenhet
-
Fotó: Canva
Egy kamasz önképe sokkal sérülékenyebb, mint hinnénk
Serdülőkorban még intenzíven formálódik az identitás és az önbecsülés. A kortársak véleménye különösen nagy jelentőségű, miközben a digitális korban az online visszajelzések gyakorlatilag folyamatosan jelen vannak. Számos kutatás igazolta, hogy a cyberbullying növeli a szorongás, a depresszió, az alacsony önértékelés és az önkárosító gondolatok kockázatát.
Amikor valaki megír egy velejéig gonosz kommentet és arra több százan vagy több ezren reagálnak elismerően, akkor a tömeges megszégyenítés azt az élményt keltheti, hogy „velem van baj". És valójában nem az történik, hogy negatív kritikát kap az éneklésére. Hanem, hogy az rögzül számára, hogy ha kilép a reflektorfénybe, ha vállalja önmagát, akkor nem a teljesítményét, hanem a külsejét fogják értékelni.
És ha nem is lesz erősen szorongó vagy depressziós a történtek miatt, akkor is hosszú időre elveheti a kedvét attól, hogy újra kiálljon emberek elé, szerepeljen vagy egyszerűen önazonos legyen.
Az előadók felelőssége
Jogosan merül fel a kérdés: mit tehet ilyenkor maga az előadó? Nyilvánvalóan nem várható el, hogy egy zenész minden kommentre reagáljon vagy mindegyiket moderálja. Ugyanakkor, amikor egy ismert ember egy rajongót emel reflektorfénybe – különösen, ha kiskorúról van szó –, azzal felelősséget is vállal.
És ebben a helyzetben egy nyilvános kiállás sokat nyomhat a latba. Ha az előadó egyértelműen, nyíltan kimondja, hogy a zaklatás elfogadhatatlan, és arra kéri az embereket, hogy hagyják békén a videóban szereplő lányt, az nem feltétlenül állítja meg az összes bántalmazót, de világos normát állít fel a közössége számára.
A rajongótábor ugyanis gyakran az előadó értékrendjét tükrözi vissza. Ha egy zenész következetesen fellép a zaklatás ellen, az hosszú távon formálhatja azt is, hogyan viselkednek egymással a követői. Valahol erről is szól a közösségépítés.
Egy támogató felszólalás is sokat számít
-
Fotó: Canva
Nem mindenből kell tartalom
Ma már szinte tucatnyi okostelefon veszi fel ugyanazt a jelenetet egy-egy koncerten, de valóban szükséges minden, a buli alatt készült videót nyilvánosan közzétenni, különösen akkor, ha azon egy kiskorú jól azonosítható?
A tartalomgyártás és a kattintásvadászat között egyre vékonyabb a határ - ahogy fentebb is írtuk, egy ártatlannak tűnő, kedves koncertvideó percek alatt több százezres elérést generálhat, miközben a szereplője erre soha nem készült fel. A mikrofonba ő énekelt és ő döntött úgy, hogy nem fordul el. De gondoljunk csak bele ebbe a helyzetbe! Melyik (kiskorú) rajongó ne örült volna ennek a lehetőségnek? Valóban elvárható tőle, hogy tudatos legyen ebben a szituációban, vagy épp az, hogy a jövőbeli mocskolódó kommentekre gondoljon?
Minden jel arra mutat, hogy a digitális korban újra kell tanulnunk a beleegyezés fogalmát. Attól, hogy valaki egy koncerten mikrofont kapott és bele is énekelt, még nem biztos, hogy vállalja azt is, hogy napokig a Facebook bántalmazóinak áldozata legyen. A kialakult helyzet miatt felelőssége van annak, aki feltölti a videót, annak, aki kigúnyolja a lányt, annak, aki lájkolja ezt és annak is, aki továbbküldi ezt az egészet. És annak is, aki látja, hogy valakit bántanak, mégsem szólal fel ellene...
A nagyobb kép
Miközben sokat beszélünk a mesterséges intelligencia vagy a közösségi média veszélyeiről, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az online tér minőségét végső soron mi magunk alakítjuk. Az algoritmusok ugyan felerősíthetik a negatív tartalmakat, de a kommenteket emberek írják, a reakciókat emberek adják, a közösségi normákat emberek formálják.
És könnyű lenne ezt az esetet egyetlen koncerthez vagy egyetlen előadóhoz kötni, de a helyzet az, hogy sajnos mindez bárkivel megtörténhet. Egyetlen nyilvánossághoz elért videó elegendő ma már ahhoz, hogy valaki gúny tárgyává váljon, illetve online bántalmazás áldozata legyen.
Kifejezetten előremutató lenne, ha manapság nem az lenne a legnagyobb teljesítményünk, hogy egyre gyorsabban tudunk kommentelni, hanem az, hogy néha képesek vagyunk visszafogni magunkat, sőt, támogatóan fordulni egymás felé. Mert a képernyő túloldalán nem egy kommentelendő tartalom van, hanem egy ember – jelen esetben egy kamasz –, aki valószínűleg csak azt szerette volna átélni, hogy milyen érzés együtt énekelni a kedvenc előadójával.
Ennek az emléknek kellett volna maradandónak lennie, nem pedig a bántalmazó kommenteknek.
Hasonló cikkek

