BackstageSztorik 13. rész: Décsy Eszter zenei-kulturális menedzser, a Corner Art Management alapítója
BackstageSztorik sorozatunk aktuális részében Décsy Eszter zenei-kulturális menedzser, a Corner Art Management alapítója volt az alanyunk. Esztert, aki változatos tapasztalatainak tükrében csaknem a teljes zenei ökoszisztémára rálát, többek között arról kérdeztük, hogy hogyan lehet ma zenészként érvényesülni, mit nem tud kiváltani a közösségi média, miért kulcsfontosságúak a grassroots klubok, illetve milyen készségekre lesz szüksége a következő generáció zeneipari szereplőinek...
Milyen út vezetett odáig, ahol most vagy? Milyen hatások értek, hol képezted magad, illetve hogyan jött létre a Corner Art?
Tyű, ez egy elég hosszú történet. Igazából gyerekként az első behatás apukámnak köszönhetően Halász Jutka helyett a Led Zeppelin, Doors és társaik voltak. A zene mindig iszonyú fontos része volt az életemnek, a tinédzserkorom legnehezebb részein ez segített át, gimiben gitározni is tanultam, és két hétig volt egy pankzenekarom, amivel az első próbáig sem jutottunk el. De rájöttem, hogy nem vagyok muzikális, és amúgy is beszippantott egy csomó más művészet; a filmek, az irodalom, az írás és a képzőművészetek, a tetoválás.
Az egyetemet követően, két év London és közel egy év Indonézia után, Zsiga Pali barátommal ültünk Hegyalján az utolsó-utolsó-utolsó sörünk felett hajnalban, és azon agyaltunk, hogyan kéne ingyen végigfesztiválozni a nyarat. 2012-t írunk. Ő a homlokára csapott, hogy „te író vagy, én fotózom, csináljunk egy magazint!”. Én meg mondtam, hogy jó, ez végül is nem egy rossz ötlet. Ebből lett a NOWmagazin és egy óriási kultúrmisszió. Sajnos már nem elérhető online, 2019-ben bezártuk, de ez húzott be a feltörekvők és az underground világába, és akadályozta meg, hogy visszamenjek Londonba, amit amúgy nagyon szerettem volna, a mai napig visszahúz a szívem. Innen már egyik dolog követte a másikat, én egyre többet akartam tenni a zenei színtérért, és úgy lettem menedzser, hogy a Royal Freak Out rámondta, hogy akkor legyek az és dolgozzunk együtt. Mondtam, jó. Ez volt 2015-ben, és végül, hát, így maradtam. Ekkor indítottam el a Corner Art Managementet is, akkor még NOW Books & Music néven, a magazin mellé, könyv- és zenei kiadóként.
Később elvégeztem a Zeneipari Hivatalt és jártam egy csomó MHRS kurzusra, és főleg a Corner Art Managementet egyengettem, de sokat tanultam abból is, hogy minden munkát elvállaltam, ami szembe jött, dolgoztam a Music Hungary Szövetségnek, a Független Kiadók Egyesületének, csináltam csodálatos klubos projektet, az EEnlarge Europe-ot, meg egy csomó egyéb zenei ügyet a sajtózástól Nick Cave 2024-es aránás koncertjéig.
A menedzsment mellett egyébként vállalok más zenei munkákat, sokan jönnek hozzám konzultációra, csinálok release- és kommunikációs kampányokat zenekaroknak, amit nagyon élvezek mostanában, vagy bármi más zenei ügyet, projektet, ami megtetszik és amihez hozzá tudok tenni. Így más szektorokból is folyton tanulok valami újat, szóval nem bánom, hogy sokféle kalapot viselek. Nemrég kezdtem egy blogot is, ahol mindenféle kisokosokat, véleményeket írok le, kifejezetten a közép-kelet-európai és balkáni régióra fókuszálva.
Décsy Eszter
-
Fotó: Zsiga Pál
Több mint egy évtizede dolgozol a zeneipar különböző területein. Ha egy rövid áttekintést kellene adnod, mit mondanál, hogyan változott ezidő alatt a szóló előadók és zenekarok helyzete Magyarországon?
Nem könnyú egy bő évtized változásait összefoglalni, de egy szóval: nehezedett. Korábban egyértelműbb utak voltak, nem volt ekkora zaj, nem uralta ennyire a social média a munkánkat, az életünket. A zenefogyasztás is fókuszáltabb volt, a klubok és fesztiválok bátrabban adtak teret ismeretlenebbeknek, a kiadók nem csak azokat szerződtedték le, akiknek már van közönsége. Úgy érzem, hogy sokkal kiszámíthatatlanabb lett a zeneipar. Mintha minden nap újra kellene tanulnunk dolgokat. Ez amúgy nagyon izgalmas, de nehéz és fárasztó is. Halvány reménysugárként egyre gyakrabban pedzegetik sokan, hogy jön vissza az analóg, a közösségi élmény, a fizikai kapcsolódás, ami szerintem jó hír, meglátjuk, mit hoz.
Ahogy korábban említetted, a médiában, a könyvkiadásban, a kommunikáció területén, de a koncertszervezésben és nemzetközi projektekben is megfordultál. Hogy érzed, mely tapasztalat vagy ismeretadag segít a legtöbbet abban, hogy ma hatékonyan és gyümölcsözően építs fel egy zenei projektet, támogass egy produkciót ebben a kihívásokkal teli zenei térben?
Ezek összessége. Nem tudnék ebből egyet kiemelni. Használható tudást mindenhonnan össze lehet szedegetni, az Ozorás munkámnál például a londoni vendéglátós tapasztalatomnak is hasznát veszem, pedig az artistokat kísérem és a hostokat koordinálom. Szerintem minél szélesebb körből van az embernek tapasztalata, annál könnyebb boldogulni, sőt, innovatív öteltekre jutni és annál empatikusabb tud lenni más szereplőkkel. Azt gondolom, fontos az is, hogy kövessük a trendeket, változásokat. Napi szinten olvasgatom a (főleg külföldi) szakmai cikkeket, blogokat, így igyekszem nemcsak lépést tartani, hanem lehetőleg lépéselőnyt szerezni.
Menedzserként miből lehet ma látni, érezni, hogy egy előadóban, zenekarban van potenciál? Van olyan közös tulajdonság, amit szinte minden hosszú távon sikeres zenészben felfedeztél?
Erre minden menedzser másféle választ adna. Én a szívemmel és a fülemmel választok, nekem az elsődleges szempont, hogy rajongjak a zenéért, amivel dolgozom és emberileg is passzoljunk, illetve nagyon fontos a magas művészi érték, a pénzügyi értelemben vett piaci potenciál számomra harmadrangú szempont.
Szerintem hosszú távon akkor tud sikeres lenni egy zenész, ha óriási kitartás és tanulni vágyás van benne, nem csak zeneileg. Kell a kitartás, mert nem könnyű szakma ez, a tanulni vágyás pedig azért szükséges, hogy legalább nagy vonalakban tisztában legyen a zenei szektor dinamikájával, tudjon benne a menedzserrel együtt jól navigálni és ne alakuljanak ki irreális elvárások, amik csalódáshoz vezetnének. Ha ilyen kérdés merül fel, én mindig IAMYANK-kal szoktam példálózni, akivel amúgy csodálatos együtt dolgozni, és nagyon jó példa a kitartó művészre: óriási teherbírása van, folyamatosan kutat, tanulja a social platformok működősét és a zenei marketinget, folyton keresi az alternatív lehetőségeket. Így nekem is könnyebb dolgom van, sokkal hatékonyabbak vagyunk, amikor tervezünk, agyalunk a jövőn.
Az IAMYANK produkció
-
Fotó: Komróczki Dia
Említetted az EEnlarge Europe projektet, amelynek révén közelről követed az európai grassroots színteret. A zeneiparban manapság a nagy fesztiválok és stadionkoncertek kapják a figyelmet. Miért fontos szerinted, hogy a kisebb klubok és helyi közösségek is erősek maradjanak? Mi az, amit a magyar zenészek és koncertszervezők tanulhatnának a nemzetközi kisklubos közegtől?
Ez egy külön interjút is megérne, a szívemnek nagyon kedves és fontos téma, és az EEnlarge Europe is abszolút szerelemprojekt volt. Azért fontos, hogy a kisebb klubok és közösségek megmaradjanak, mert onnan indul minden, ez a táptalaj, ahonnan kinő a teljes zenei ökoszisztéma. Ha kiveszed, a rendszer összeomlik, mintha kivennéd a méheket a Föld ökoszisztémájából, ami gyorsan katasztrófához vezetne.
Amit szerintem érdemes lenne eltanulni, az az, hogy együtt erősebbek vagyunk. Ebben szerintem nagy hátrányban van a hazai zenei élet, pont azok a szereplők nem ismerik ezt fel, akiknek a leginkább kéne. Egy nagyon szorosan összefüggő rendszerben létezünk, és mégis itthon nagyon izoláltan működik sok szereplő, bizalmatlanok, megszokott sémák alapján működnek és sokszor nincs is igény arra, hogy ebből kilépjenek. Ez szerintem (a lemaradás mellett) részben annak köszönhető, hogy az elmúlt 16 év azért erősen megnyomta a kulturális szektort, részben pedig annak is, hogy a magyar nyelv nagyon elszigetel minket Európa többi részétől. Így nem tudunk (vagy nem akarunk) becsatornázódni a nemzetközi vérkeringésbe - nemcsak turné szinten, hanem elsősorban tudásmegosztás, információcsere szinten. Ez nagyon fontos lenne ahhoz, hogy a paradigmaváltás megtörténjen.
Külföldi tapasztalataid tükrében mennyire viszonyul másképp a közönség kisebb, feltörekvő, illetve kísérleti zenéhez?
Itt a szomszédban a szlovének például sokkal nyitottabbak és kíváncsibbak, mint mi, de ilyenek a csehek, a szerbek, a lengyelek is. Nálunk a legtöbben a tutira mennek, arra, amit ismer a közönség, a szervező pedig arra, ami biztosan sok embert behoz. Óriási tiszteletem azoknak a kivételnek, akik kockáztatnak, és vállalják, hogy valami furcsát, újat tesznek színpadra / vesznek rá jegyet. Szerencsére ilyen is van.
The Royal Freak Out
-
Fotó: Zsiga Pál
Korábban azt mondta nekem egy fiatal előadó, hogy manapság a közösségi média önmagában elegendő lehet a karrierépítéshez, sőt, valójában menedzserre vagy kiadóra sincs szükség. Mennyire igaz ez 2026-ban általánosan, és mit nem lehet online jelenléttel kiváltani? Mit gondolsz a közösségi oldalak és a zenei karrierépítés viszonyáról?
Ennyire éles megfogalmazással még nem találkoztam, de aki ezt gondolja, valószínűleg hamar rá fog jönni, hogy a közösségi média messze nem elég, egy online követőbázist valódi, emberi kapcsolódás nélkül nem tudnak kocertjegyre, tehát valódi közönségre és bevételre váltani. Az viszont biztos, hogy a legtöbb esetben a közösségi média használata szükséges a karrierépítéshez, ez alól csak néhány extrém kivétel van.
Az, hogy menedzserre vagy kiadóra van-e szüksége az eladónak, azt előadója válogatja, minden műfajban és karrierstádiumban más-más igénye van egy produkciónak, van, aki jobban jár egy booking agenttel, mint egy kiadóval, van, akinek inkább asszisztens kell, mert jól megy neki a menedzsment, és az is lehet, hogy publishernek vagy social media managernek nagyobb hasznát veszi valaki, mint bármi másnak. A mainstream, már magasabb szinten járó előadók közül nem tudnék olyan példát mondani, aki mögött nincs csapat - legyen az bármilyen is.
Elmondható még az szerinted, hogy a zeneiparban a kapcsolati tőke legalább annyira fontos, mint a tehetség? Tényleg elengedhetetlenek az élő, személyes kapcsolódások az előrelépéshez a digitális érában?
A régi időkben a kapcsolati tőke sokszor többet számított, mint a tudás, tehetség, szakrételem (zenész- és háttéroldalra is gondolok). Ez valamelyest enyhült, de közben hozzájött a a digitális jelenlét - ha nem látnak a buliban, vagy nem látnak a socialön, könnyen elfelejtenek, ellenben ha látható vagy, az gyakran felülírja a szakmai kompetenciákat egyes helyzetekben. Szerintem ez sokakat visszatart attól, hogy egészségesebb (zeneiparon kívüli) magánéletük legyen, sok nőt visszatart a gyerekvállalástól is, sokan érzik úgy, hogy nem tehetik meg, hogy ne legyenek ott mindenhol, mert az nagyon meg tudja nehezíteni a dolgokat. Nem úgy tűnik, hogy ez a közeljövőben pozitív irányba változna, de nemzetközileg vannak mikroközösségek, szakmai mikroközegek, ahol azért ez jóval kevésbé igaz.
AI – barát vagy ellenség?
Ha megregulázzuk és a szolgálatunkba állítjuk, barát és segítő, ha kiengedjük a kezünkből, ellenség.
Fotó: Zsiga Pál
Ha most indulna egy tehetséges, de teljesen ismeretlen produkció Magyarországon, mit tanácsolnál neki, mi az a dolog, amire az első két évben a legtöbb energiát fordítsa?
Konzultációra gyakran jönnek hozzám pont ilyen zenekarok, úgyhogy erre azért van egy relatíve kész válaszom (ami persze mindenki esetében némileg más). Amellett, hogy írjanak jó zenét, tervezzék meg tudatosan a karrierjüket, mert a nap végén, ha a zenélésből szeretnének megélni, ez is kvázi egy vállalkozás, amit fel kell építeni, és ne legyen szitokszó ez. Ne spórolják meg, hogy brandinget tervezzenek, hogy kampányokban, stratégiákban gondolkozzanak, hogy legyen egy közös víziójuk arról, hogy hova szeretnének 5-10 év múlva eljutni, és ehhez tudjanak segítséget kérni - ami nem feltétlenül egy profi menedzser az első két évben, hanem sokszor egy nagyon lelkes barát, akivel együtt nőnek, aki tehetséges valamiben, amiben ők kevésbé. Ebben egyébként sokkal több tudatosságot látok a mostani fiatal generációkban, mint a mi korunkban, és ez nagyon szuper tendencia.
Végezetül, szerinted milyen készségekre lesz szüksége a következő generáció zenészeinek és zeneipari szakembereinek ahhoz, hogy hosszú távon is versenyképesek maradjanak?
Amire szerintem minden zenésznek és szakembernek szüksége lesz később is, az nem változott az évtizedek alatt; maradjunk kíváncsiak, akarjunk fejlődni, tanulni, legyünk alázatosak, merjünk kísérletezni, merjünk elbukni és csalódni, majd felállni és továbbmenni egy új tapasztalattal gazdagabban.
Kiemelt kép: Komróczki Dia
Hasonló cikkek
