Csipai Roland Zoltán: a fogkrém nem megy vissza a tubusba, ezért egy új egyensúlyra van szükség az AI vonatkozásában
A zeneipar kétségkívül egy új korszakába lépett: a mesterséges intelligencia egyszerre kínál kreatív lehetőségeket és vet fel súlyos szerzői jogi kérdéseket. Csipai Roland Zoltánnal - akinek a nevéhez olyan kezdeményezések fűződnek, mint a Zeneszöveg.hu, a Songbook és a Songbook Songwriting Camp - többek között arról is beszélgettünk, hogy manapság mi miatt szorulnak újragondolásra a jogdíjak, miért nem hisz az AI tiltásában, hogyan juthatnak el a magyar dalszerzők a nemzetközi piacokra és miképp fejleszthetik magukat a dalszövegírás terén?
Hogyan, mikor kerültél közel a zenéhez? Vezess végig röviden azon az úton, ami a zeneipar és a szerzői jogok világáig vezetett téged!
Édesanyám révén sváb gyökerű családból származom, így a harmonikaszó és a hangszerek jelenléte nálunk a hétköznapok része volt. Három évet a Pannónia úti zeneiskolában is töltöttem: szaxofonozni szerettem volna, de „csak” a klarinétig jutottam. Igazi zenész végül nem lett belőlem – amatőr szinten doboltam, a basszusszekció a mai napig közel áll a szívemhez –, és egy egyelőre beteljesületlen vágy jeleként elkezdtem összegyűjteni mindazokat a hangszereket, amelyeken valaha játszani szerettem volna. Így lett szaxofonom, akusztikus és elektromos gitárom, basszusgitárom, zongorám, több dobfelszerelésem, és még szájharmonikám is. Ez egyfajta tiszteletadás a részemről a zene és azok felé, akik valóban tudnak hangszeren játszani.
A másik oldalról viszont ízig-vérig a reáltudományok világából jövök. Amióta az eszemet tudom, számítógépek vesznek körül – ebben Édesapámnak elvitathatatlan szerepe van: egy időben ő vezette a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola akusztikai laborját, ahol mindenféle elektronikai és korabeli informatikai eszköz megfordult, még COCOM-listás berendezések is, ha ez mond még valakinek valamit. Az első programomat BASIC-ben írtam, nagyjából akkor, amikor megtanultam írni. Valahogy így fonódott össze az életemben a zene és a technika: mindig izgatott a számítógépes zeneszerzés. A trackerek megjelenésekor az elsők között próbálkoztam velük, a Commodore 64 Music Shop programjával kottáztam, a rózsaszín borítójú Gerényi Gábor-féle MIDI-könyvet pedig rongyosra forgattam. Az elektronikusan létrehozott hangok – eleinte a generált hullámformák, később a hangminta-alapúak – mindig lenyűgöztek, magam is készíttettem ilyeneket. A szerzői jogok világába végül a Zeneszöveg.hu indulása vezetett el.
A Zeneszöveg.hu Kft. 2010 óta működik, vagyis az internet egy olyan korszakában indult, amikor még egészen mást jelentett online dalszöveget keresni, publikálni stb. Milyen céllal, hogyan jött létre a felület, és milyen változásokon ment át a kezdetek óta?
Érdekes kérdés, mert a Zeneszöveg.hu Kft. valóban 2011-ben alakult, maga a weboldal és a mögötte álló „kultúrmisszió” azonban 2004-re datálódik – akkoriban még a máig informatikai szolgáltatásokat nyújtó másik cégem neve alatt futott. Ezzel a dalszövegeket rendszerező kezdeményezések élvonalába tartoztunk, megelőzve a ma „nagyként” ismert Lyricfindet és a Musixmatchet is. A kezdeti szervezeti keretek miatt az a nemzetközi repülőrajt, amelyre az itthon már működő minta lehetőséget adott volna, akkor elmaradt. 2010-re viszont sikerült kézbe vennem a folyamatokat, és újra arra a közösségre koncentrálni, amely az egész Zeneszöveget felépítette – ezért rögzült sokakban a 2010-es dátum indulásként. Szoktam mondani, hogy több százezer munkatárssal együtt hoztuk létre a hazai „katalógust”, feltárva rengeteg olyan, ma már máshol nem fellelhető, dalszöveges formában megmaradt „néplélek-lenyomatot”, amelynek a „Zeneszöveg.hu – ahol a dalszövegek laknak” otthont adhatott, és amelyet a mai napig őriz, életben tart.
Az alapötlet abból a felismerésből született, hogy mégiscsak igazságtalan az, hogy számtalan ismert sláger mögött olyan emberek állnak, akik a „főhős” árnyékában maradnak, és sokan – ahogy annak idején én is – a dalt a zenekar frontemberével azonosítják. Szerettem volna tiszteletet adni és emléket állítani a szerzőknek, a zeneszerzőknek és a szövegíróknak azzal, hogy modern, kereshető formában megismerhetővé válnak azok a további dalaik is, amelyek más előadóhoz kötődnek, mégis ugyanabból a tollból származnak. Közösségi oldalként teljesen „kívülről” kezdtük a munkát, lemezborítókról gyűjtögetve az információkat – ebből lett néhány emlékezetes tévedés is: sokáig „Dés–Geszti” néven futottak a két ismert és elismert szerzőpáros dalai, de idővel ezeket is sikerült kitisztázni. Soha véget nem érő munka ez, de ma sokkal jobban állunk, mint annak idején, és nagy örömmel dolgozzuk fel a közvetlenül a szerzőktől érkező adatokat; minden felvetésre, gondolatra, ötletre válaszolunk.
Organikusan fejlődött az oldal?
Igen, teljes mértékben. Eleinte e-mailben érkeztek a beküldések, és kézzel másoltuk be az adatokat, később ehhez külön felületet készítettünk, hogy megkönnyítsük a feltöltést. Tanulságos volt látni, hogy abban az időszakban szakmai körökben kevesen láttak bármi érdekeset a dalszövegekben. Emlékszem beszélgetésekre, ahol nem akarták elhinni, hogy létezik olyan ember, aki a szabadidejét arra áldozza, hogy legépelje valakinek az elénekelt szövegét – egyszerűen értelmetlennek tűnt számukra. Pedig nemhogy létezik, hanem több ezren, több tízezren vannak, akiknek ez fontos. Átéltem olyat is, hogy egy zenekar menedzsere nem akarta elhinni, hogy az együttes egyik kevésbé ismert dalának szövegét a közös kávézásunk délutáni időpontjáig aznap már több tucatnyian megnézték. Az adatokat szeretem, mert a tények kellő stabilitást adnak – és úgy gondolom, még ma is rengeteg tartalék van bennük. Ezt szeretnénk a jogtulajdonosok és a zenekarok számára is hasznossá tenni: ezen dolgozunk a „Menedzseri nézet” munkanevű projektünkben, amelyet reményeink szerint jövő év elején át tudunk adni.
A Zeneszöveg.hu ötlete abból a felismerésből született, hogy a slágerek mögött álló dalszerzők és szövegírók gyakran háttérbe szorulnak az előadók mellett.
Tapasztalataid alapján hogyan alakult a dalszövegek és általában a zenei tartalmak szerepe, helye az interneten a 2010-es évektől napjainkig?
Örömmel látom, hogy a dalszövegeket végre nem pusztán „metaadatként” kezelik – ez sokáig egyáltalán nem volt egyértelmű, és rengeteg munkánk van abban, hogy ezt a jogtulajdont valódi értéknek tekintsék. Ugyanakkor saját tapasztalatból tudjuk, hogy olyan jogról van szó, amelynek érvényesítéséhez kemény kiállás és erős zeneműkiadói érdekképviselet szükséges. Mit értek ezalatt? Eredetileg a zeneműkiadók feladata és joga eldönteni, mit ér egy adott jogtulajdon, és mit kérnek érte. Mára ez megfordult: a nagy technológiai cégek felhasználják a tartalmat, és annyit fizetnek érte, amennyit ők méltányosnak gondolnak. Szerintem ez nincs rendben. A bizonyítás sem egyszerű, hiszen közben ugyanezek a szereplők „ingyen” adnak olyasmit, ami egyébként pénzt érne, miközben az ingyenesnek látszó szolgáltatásból a nap végén mégis bevételt teremtenek, amelyet megtartanak maguknak.
Sok éve tartó folyamat ez, és még korántsincs vége: mi magunk immár harmadszor tesszük vissza a bábukat a társasjáték elejére. Igaz, ez nyolc évünkbe és komoly anyagi, időbeli erőforrásba került, de van fény az alagút végén, és hiszem, hogy sikerrel járunk.
Több kutatás és rengeteg adat áll rendelkezésünkre, amely alátámasztja, hogy a szöveg jóval nagyobb értéket képvisel annál, mint amit ma „adnak érte”. Ebben az adatok a legfőbb szövetségeseink: míg a nagy platformok saját elmondásuk szerint nagyjából 400 napig őrzik a naplóikat, nekünk 2011 óta, több mint 5500 napnyi, bizonyításra alkalmas formában megőrzött adatunk van. Az ügy ma több fórumon is folyik – az Európai Bizottság DMA-eljárásában és itthon a Gazdasági Versenyhivatal előtt is –, mi pedig a kezdetektől nyitottak vagyunk a megállapodásra. Egy magyar mikrovállalkozásról könnyű azt gondolni, hogy egy ilyen ügyben hamar elfárad. A helyzet azonban az, hogy jól felkészültünk, és arról a területről jövök, ahol ezek a cégek is mozognak. Abban bízom, hogy ha itt, ebben a kis országban igazolódik, amit állítunk, az egész Európa számára irányadó lehet. Az adatok önmagukért beszélnek, és szívesen beszélgetünk erről részletesebben is, amikor odaérünk.
Hol húznád meg a határt az inspirációt adó AI támogatás és aközött, amikor maga a gép válik az alkotóvá? Mik a meglátásaid a mesterséges intelligencia alkalmazásával kapcsolatban általánosságban?
Tudom, hogy az álláspontom nem mindenki számára lesz kényelmes – nem azért, mert ne értenék egyet a szakmai szervezetek céljaival, hanem mert racionálisan nem látom, hogyan lehetne a kiszabadult szellemet visszatuszkolni a palackba. Már 2020-ban jeleztem, hogy ott és akkor kellene belenyúlni a szabályozásba, és a modelleket tanító rendszerek üzemeltetőit kellene féken tartani. Akkoriban ez sokak szemében még a „fejlődés és innováció” útjában állónak tűnt. Ma már ez mindegy, a fogkrém nem megy vissza a tubusba. A megoldás szerintem egy új egyensúly megtalálása.
A technológia feltartóztathatatlanul fejlődik, több olyan ingyenes zenegeneráló modell is létezik, amely nem tesz vízjelet a kimenetre, és hitelt érdemlő, egyértelmű „AI-pecsét” sem süthető minden létrejövő dalra. Továbbmegyek: ma nincs olyan DAW, és egyre kevesebb az olyan művész, aki valamilyen formában ne használná ezt a technológiát – akár beismeri, akár nem. Egy túl szigorú, tiltó megközelítéssel könnyen a saját szerzőinket hozhatjuk hátrányos helyzetbe. Szándékosan nem mondok neveket, de több szövegíróról és zeneszerzőről tudom, hogy az AI segítette a munkájukat. Nem helyettük írta meg a szöveget, hanem sorokat, gondolatokat, jó bemondásokat adott. Nekik most le kellene mondaniuk a jogdíjaik egy részéről? És ha igen, ki, hogyan, milyen arányban részesülne a „másik” oldalról, az AI-ból származó bevételből? Ezért tartom kulcsfontosságúnak a tanítási folyamat pontos azonosítását, hogy jogszerűen állíthassuk: az kapja az AI-bevételt, akinek a jogtulajdonát a tanításhoz felhasználták. Enélkül folytatódik a „ráosztásos” jogdíjfelosztás, amely az adatok korában szerintem idejétmúlt és méltánytalan. Elfogadom, hogy amíg nem volt jobb, ez volt a lehetőség – de ma már van jobb.
A minap végre napvilágot látott ítéletből kiderült, hogy platformokra feltöltött, milliós nagyságrendű dalból és programozott módon „hallgatott” lejátszási listákból dollármilliókat térítettek el a valódi jogtulajdonosoktól. Az ilyen visszaélést a legszigorúbban szankcionálni kell, ebben teljesen egyetértek a szakmai szervezetekkel.
És akik eszközként nyúlnak a technológiához, akár a legnagyobb előadók közül?
Ezzel szerintem nincs semmi baj. A nyolcvanas években, amikor a kísérőautomatikás, hangmintákkal teli szintetizátorok megjelentek, kismillió sláger és világhírű dal született rajtuk. Kérdezem: ott ki dobolt, ki basszusgitározott? Akik dobgépet programoztak, jogtalanul kaptak volna jogdíjat? A Roland, Korg, Yamaha, Kurzweil és a többi hangszergyártó hangmintái, a ma minden valamirevaló DAW-ban megtalálható intelligens modulok és pluginek által létrehozott hangzások ezek szerint „AI-termékek”, és nem jár utánuk jogdíj, ha felvétel készül velük? És mi a helyzet a sokak által használt Melodyne-nal, amely az intonációs hibákat igazítja ki? Ott az előadó is „csal”, mert gépi eszközt használ?
Ezért gondolom, hogy új egyensúlyra van szükség.
A nehezebb út persze az, ha a forrásnál, magánál a tanításnál fogjuk meg a problémát. Ezt az ügyet mi évek óta visszük, és bárki csatlakozhat hozzá. Szívből örülnék, ha a szakmai szervezetek is ebben az irányban keresnék a megoldást, nem csupán a folyamat legvégén, a jogdíjfelosztásnál. A céljainkban ugyanis teljesen egyetértünk, csak én a probléma origóját fognám meg. Olyan ez, mintha egy autót a forgó kerekeinél szeretnénk kormányozni, nem a kormánykeréknél. Finoman szólva nem optimális. Az új egyensúlyra van konkrét javaslatom is – a létrehozott dalok körforgásba bocsátás előtti azonosításával –, de az egy hosszabb témakör, nem ennek az interjúnak a kerete.
Hol húzódik a határ a mesterséges intelligencia kreatív segítsége és az emberi alkotómunka között? Csipai Roland Zoltán szerint a technológia betiltása helyett új egyensúlyra van szükség.
Kétségtelen, hogy a szerzői jog kérdése ebben a környezetben egyre összetettebb. Mit gondolsz, hogyan védhetné megfelelően a jog a zeneszerzők és dalszövegírók munkáját, milyen új szabályokra lenne szükség?
Egyfajta központi ellenőrzés elkerülhetetlen – nem restriktív, visszaélésekre lehetőséget adó módon, hanem szolgáltatásba csomagolva. API-kapcsolatokon keresztül, hivatalosan elérhető tartalmakkal és információkkal, szigorú elszámolás mellett. Aki pedig ezzel visszaél, súlyos szankciókkal nézhetne szembe. A Zeneszöveg.hu független jogkezelőként bevezeti a naplóalapú visszajelzést a szolgáltatók és a felhasználók felé egyaránt. Hiszünk abban, hogy a jogok következetes betartatásával és a szabályozás megfelelő kiegészítésével mederbe terelhető az illegális felhasználás terjedése.
Sokat segítene, ha az ügyvédek és a bírók is célzott képzést kaphatnának a témában, mert tapasztalatunk szerint kevesen látják át teljesen az informatika és a szerzői jog kapcsolatát. Ez érthető, hiszen rendkívül gyorsan változó területről van szó.
A szabályozás oldalán pedig állami szinten lenne szükség olyan jogszabályokra, amelyek a nagy technológiai cégeket és a hozzájuk hasonló, meghatározó piaci szereplőket is szigorú elszámolásra és a szabályok betartására kötelezik. Ehhez komoly segítség lenne egy állami pályázati keret, amely lehetővé tenné a hazai szolgáltatóknak, hogy adott esetben részt vegyenek ezekben az eljárásokban. Amikor ugyanis egy jogvita szükségszerű lefolytatása egy cég teljes éves árbevételével mérhető össze, nem várható el, hogy a közügy érdekében indított eljárást saját zsebből finanszírozza. Ennek megértése és támogatása sokat lendítene a hazai – és az európai – jogsértő helyzetek rendezésén.
Kanyarodjunk vissza a már említett jogdíjakhoz! Ha egy AI által generált dalszöveg vagy zenei mű több ember, illetve több technológiai rendszer közreműködésével jön létre, ki tekinthető a mű szerzőjének? Hogyan lehet igazságosan felosztani az ebből származó jogdíjakat?
Itt is ragaszkodnék a szerzői jog betűjéhez: csak emberi alkotás részesülhet szerzői jogi védelemben. Van azonban egy buktató: valamit emberként a magaménak tekintek és saját alkotásként jegyzek, marad a bizalom kérdése. Elhisszük-e, hogy tényleg én írtam? Erről is egy technológiai analógia jut eszembe. Ha „valaki” másodpercenként tíz oldalt „olvas el” a weboldalamon, órákon keresztül, senki nem hiszi, hogy hús-vér ember. Ugyanígy, ha valaki egy hónap alatt egymillió új művet jelent be, számomra nem hihető, hogy emberi alkotásról van szó, bármit is állít. Az adatokból indulnék ki: a legtermékenyebb dalszövegíróink teljes életműve is néhány ezer dalszöveg. Müller Péter Sziámi barátom kiváló kezdeményezése volt a Covid idején, hogy a közösséggel együtt 365 nap alatt ugyanennyi dalt írtak – nagyjából ezt tekinteném egy emberre vetített maximumnak, megengedve, de nem feltételezve, hogy erre mindenki képes.
Tartanék tehát egy küszöböt, amely fölött a regisztrációt elutasítanám; a mennyiséget emberileg elfogadható és lehetséges szinten maximalizálnám. Ez ellen csak az tiltakozna, aki vissza akar élni a rendszerrel.
Ugyanakkor a technológia használata nem tiltott, sőt, évtizedek óta minden művész él a rendelkezésre álló eszközökkel, ahogy említettem, de mondok egy „fordított” példát is: számos szövegírótól kaptunk köszönetet azért, mert nálunk ellenőrizni tudta, hogy egy jól hangzó bemondás, rím vagy szókapcsolat megjelent-e már máshol. Megóvtuk őket attól, hogy plágiummal vádolják meg őket. Egyszerűen így működünk, vannak jó ötleteink, és kiderülhet, hogy ugyanez már másnak is eszébe jutott. Itt lép be az emberi intelligencia. Átalakítom úgy, hogy ugyanazt jelentse, de ne tűnjön másolásnak. Az AI tud „verset” írni, de aki próbálkozott vele, gyorsan belátja, hogy önmagában használhatatlan. Egy-egy sor, egy-egy bemondás tesztelésére vagy ötletadónak viszont – ezt több gyakorló dalszerzőtől tudom – kiváló eszköz. Ilyenkor kétség sem fér hozzá, hogy emberi alkotás született, amely a technológia segítségét vette igénybe. És akkor mi van? Számomra ez az egyén egyedi alkotása marad.
De különbséget tennél jogdíjra jogosult és jogdíjra nem jogosult hangfelvétel között?
Igen! Visszaélésnek tartom, ha valaki „legyárt” tízezer dalt, majd szerzői jogdíjat kér utánuk. Azonban itt is segít a jog: a nem védett mű után nem jár jogdíj. A zenének van egy speciális területe, a háttérzene és az alkalmazott zene, amely nem pusztán művészeti céllal, hanem valamilyen funkcióra jön létre. Egy példa: a futáshoz 152, 164 vagy 172 BPM tempójú dalok passzolnak igazán, ha ütemre akarsz futni. Korábban a meglévő felvételeket gyorsították, remixelték, alakították – gyakran nem is legálisan –, hogy megfeleljenek az adott mozgásformának. Ma a technológia lehetővé teszi, hogy eleve ebben a tempóban készüljenek a dalok. Ráadásul az instrumentális zene sokszor ideálisabb a mozgáshoz. Kedvenc dalainkat ugyanis akkor is „énekeljük”, amikor csendben vagyunk, a hangszálaink és a hangképző szerveink dolgoznak, ami futás közben nem a legszerencsésebb. Itt az a megoldás, hogy ezek a mesterségesen létrehozott művek nem jogosultak a közös jogdíjakra, nem csökkenthetik a „valódi” hangfelvételek, szerzők és előadók jogdíját. Magáért a szolgáltatásért viszont kérhető ellentételezés, ezt senki sem tilthatja meg.
Csipai Roland Zoltán az emberi alkotómunkát tekinti a szerzői jogi védelem alapjának, ugyanakkor fontos különbséget tesz a mesterséges intelligencia kreatív eszközként való használata és a tömegesen generált zenékkel történő visszaélés között.
Milyen újdonságok érdekelnek most leginkább, illetve mi az, ami szerinted a következő években meghatározó lesz a szövegalkotásra, zeneszerzésre nézve, és amivel a későbbiekben te is szívesen foglalkoznál?
Amit most mondok, nem a szándékaimat vagy vágyaimat tükrözi, hanem azt, amit látok, és amiről úgy gondolom, hogy történni fog – a kifejezetten engem foglalkoztató területeket külön említeném. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan még jobb AI-modellek születnek, és elmosódik a határ a gépi és az ember alkotta művek között, hiszen már most szinte minden művész használ ilyen technológiát. Ahogy korábban kifejtettem, nem a tiltás és a hadakozás oldja meg a helyzetet – már ha egyáltalán probléma az, ami történik. A vasút megjelenésekor a lovas postaszolgálatok is veszélyt láttak a gőzgépben, aztán kiderült, hogy mindennek megvan a maga helye, ennek is meglesz. Amit viszont érdemes szem előtt tartani: gyorsan felnő egy nemzedék, amelynek ez a technológia már alap, és messzire vezet annak elemzése, milyen hatással lesz ez rájuk és az őket követőkre.
A szövegalkotásban már most látszik, hogy a nyelv a társadalommal együtt alakul. A mai slágerekben tetten érhető az AI hatása, elég csak azokra a nem magyaros kifejezésekre gondolni, amelyek angol tükörfordításként épültek be a közbeszédbe – „ezt nem láttam jönni”, hogy csak egyet említsek. Ez a globalizáció természetes velejárója. Hogy sajnos vagy szerencsére, döntse el mindenki maga. Arra számítok, hogy egyre több angol nyelvű szöveg születik, mert a magyar nyelv piaca behatárolhatja egy dal sikerét – személy szerint ennek nem örülök, de megértem az alkotókat. Amik igazán izgalmasak és előremutatóak lehetnek, azok az olyan nemzetközi együttműködések, ahol a térség zenekarai és szerzői dolgoznak össze, és olyan művek készülnek, amelyek mindkét országban előadhatók.
A Songbook Songwriting Campeken már létrejöttek ilyen dalok: csehek jöttek hozzánk, mi mentünk hozzájuk, és született néhány közös szerzemény, amelyet mindkét közönség örömmel fogadott. Jó gondolatnak tartom azt is, ha a környező országok slágereire magyar szöveg születik, és próbál szerencsét itthon – és fordítva. A nyelvi korlátok leküzdése nem abban áll, hogy a másikat „lenyomom”, hanem abban, hogy a másik nyelv értékeit átemelem, és ő is az enyémet. Ebben is igyekszünk jó példát mutatni. A Zeneszöveg.hu oldalon több ezer olyan leírást készítettünk emberi és gépi segítséggel, amely a magyar dalszövegek értelmét magyarázza el külföldi olvasóinknak. Gyakorlati választ adtunk a táborainkban rendszeresen felmerülő kérdésre: „De szép ez a dal! Miről szól?” A soronkénti fordítás helyett 5–6 mondatban foglaljuk össze a dal lényegét – ebből lett a „Miről szól?” rovatunk, amelyben ma közel 20 000 dalról olvasható leírás, 24 nyelvre lefordítva.
Ez is egyfajta zenei exporttámogatás, amelyet a hazai dalokért és szerzőkért teszünk. Kis ország vagyunk különleges nyelvvel, de hisszük, hogy a technológia kinyithatja előttünk a világot, és egyre több nemzetközi együttműködést tudunk tető alá hozni. Tavaly több magyar–japán kollaboráció is született, és számos további országot sorolhatnék, ahol a segítségünkkel hazai szerzők és előadók kapnak lehetőséget.
Ha most kellene megfogalmaznod, mitől lesz egy dal valóban jó és időtálló az AI korában, mit mondanál? Mi az, amit továbbra sem lehet technológiával pótolni?
Szerintem ez viszonylag egyszerű: az AI abból „főz”, amit kap. Aki figyelte, láthatta, hogy a magyar dalokról, a magyar hangszerekről, a cimbalomról vagy a citeráról a rendszernek fogalma sincs, mert nem kapott hozzájuk elég tanítóanyagot. Ugyanezért hasonlít egymásra az összes AI-dal: egységes, de egyforma. Megjelent az a trend is, hogy „ciki” az AI, és könnyen lehet, hogy a közönség hamar kiábrándul ebből a felismerhető stílusból. Amíg a dal szerkezete és a zenei ötlet egyedi és jól kivitelezett – tehát valódi zenész és hangszeres művész áll mögötte saját gondolattal –, addig az AI nem jelent veszélyt.
Sok jó muzsikustól hallom, hogy nincs mitől tartani, amíg tényleg jó vagy abban, amit csinálsz.
Abban viszont változást látok, hogy ma bárkiből lehet „sztár”. Az influenszerek világában kellő önbizalommal és extrovertáltsággal egy induló album szinte órák alatt létrehozható, és ha az ember talál mögé néhány zenészt, aki élőben is kíséri, viszonylag gyorsan fel lehet kapaszkodni a létrán. Nem rajongok ezért a trendért, de látom, hogy működik, és a jövőben is találkozni fogunk vele. Ami engem jobban foglalkoztat, az a befogadó oldal: ha a fiatalság ezen a „minőségen” edződik, lesz-e igény a valódi zenére? Reményeim szerint igen, és minden fiatalt arra biztatok, tanuljon zenélni. Ma rengeteg lehetőség van rá, és a hangszerek ára is elérhető. Fantasztikus élmény egy hangszert valóban megszólaltatni. Sok gyakorlást igényel, de megéri.
Milyen tanácsot adnál a fiatal előadóknak – miként tekintsenek a dalszövegre és hogyan fejlesszék magukat ezen a téren?
Figyeljetek oda irodalom- és nyelvtanórán, tanuljátok meg a verseket, a memoritereket, használjátok a magyar nyelv lehetőségeit. Akkora áldás, hogy magyar az anyanyelvetek, hogy el sem tudjátok képzelni. Fogadjátok el, hogy a magyar nyelv tőhangsúlyos, és az angol popzene nem erre a nyelvre „termett”. Nyelvünk nagyszerűsége éppen abban rejlik, hogy megfelelően művelve erre a stílusra is alkalmas. Nekem kifejezetten tetszenek azok a dalok, amelyekben az angol mellett magyar verze vagy refrén is megszólal: ez az egzotikum a külföldieket is érdekli, miközben nemzetközi nyelven szól hozzájuk. Javaslom továbbá, hogy töltsétek ki az adatlapotokat a Zeneszöveg.hu-n, és küldjétek el a szövegeiteket. Ingyen elkészítjük hozzájuk az említett leírást, de beküldhetitek ti is, és lefordítjuk mind a 24 nyelvre. Így nagyobb eséllyel talál rá valaki a nagyvilágból a dalaitokra, és hallgatja meg őket.
A szakember szerint a fiatal dalszerzők számára a magyar nyelv ismerete és kreatív használata különösen fontos.
Már szóba került az éves nemzetközi dalszerző táborotokról, a Songbook Songwriting Camp! Zárásképp avass be, hogy mi ez pontosan, miért jött létre és hogyan zajlott a legutóbbi rendezvény?
Minden évben azt gondoljuk, hogy az utolsó volt a legjobb, és annál jobb már nem is lehet. Idén is így volt. A Songbook Songwriting Camp – röviden SBSC – 2017 óta hozza össze Budapesten Európa és a világ dalszerzőit, producereit és szövegíróit öt napnyi, kizárólag a dalírásra koncentráló közös munkára. Az alapgondolat egyszerű: a dalok együtt születnek. Nálunk senki nem „csak a topliner” vagy „csak a beatmaker”. Aki a szobában van, az dalszerző, és aki dalt írt, az annak társszerzője marad. Olyan helyet építünk, ahol idegenekből alkotótársak, alkotótársakból pedig hálózat lesz. Azt szeretnénk, hogy Budapest természetes megállója legyen a nemzetközi dalszerzés térképének. A hely, ahol a közép-európai szerzők találkoznak a világgal, és ahol a világ felfedezi azt a tehetséget, amely évtizedek óta itt van a szemünk előtt.
Ez a régió mindig is nagyszerű dallamokat és őszinte, éles szövegeket adott – ami hiányzott, az a szoba, ahol ezek az írók leülnek egy berlini, stockholmi vagy Los Angeles-i producerrel, és csütörtök estére kiderül, hogy egy nyelvet beszélnek.
A legutóbbi tábort idén október 13. és 17. között tartottuk a budapesti Petneházy Aparthotelben, több mint húsz dalszerzővel, magyar, lengyel, cseh, szlovák, osztrák, brit és amerikai alkotók dolgoztak együtt. A napok rendje mindig ugyanaz. A reggeli eligazításon kapják meg a csapatok az adott nap témáját és partnereink valódi briefjeit, utána hármas csoportokban írnak a stúdiókban egész nap, este kilenckor pedig közösen meghallgatjuk mindazt, ami aznap született, majd jön a jam session, hajnalig. A csapatok naponta újraalakulnak, így aki kedden még idegen volt, szombatra az lesz, akinek hajnali kettőkor elküldöd a félkész refrént. Ezek a barátságok a hét igazi eredménye, és ezért folytatódik a dalírás jóval a tábor után is. A résztvevők ötleteket küldenek egymásnak, online sessionöket nyitnak, táborból hozott társszerzőt visznek a következő projektjükbe. Aki jövő októberben visszajön, nem egy rendezvényre érkezik, hanem hazatér egy közösségbe.
Az idei eredményekre különösen büszkék vagyunk: kilenc dal már nemzetközi publishernél van, és hollywoodi produkciókban használják majd fel. További négy dal lengyel kiadóhoz került, ahol várhatóan két formáció számára készül belőlük felvétel. 2017 óta több mint 200 dal született az általunk szervezett táborokban, nem csak az SBSC-ben, a résztvevők pedig több mint 13 országból érkeztek hozzánk. Az idei tábor részletei – a résztvevők bemutatkozásával együtt – a weboldalunkon is elérhetők. És ahogy a brosúránk utolsó oldalán áll, köszönjük a dalokat és találkozunk 2027-ben.
Szerző: Zahorján Ivett, fotók: Unsplash
Címkék
interjú zeneszöveg szerzői jogdíj mesterséges intelligencia Csipai Roland Zoltán Zeneszöveg.huHasonló cikkek
